„Francia szakmai nap Budapesten”

2019.03.05. NEA-TF-18-M-0748


Közel 30 főből álló, francia nyelvet tanuló diákcsoport utazott Budapestre március 5- én a Garay János Gimnázium szervezésével és a Chance à Tolna – Esélyt Tolnának Alapítvány támogatásával..  A délelőttöt a kéttannyelvű Kölcsey Ferenc Gimnáziumban töltöttük, ahol idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Festival de Mardi Gras-t azaz a Húshagyó Keddi Ki Mit Tud-ot. A versenyen egy három fős zsűri értékelte és pontozta  a produkciókat. A paletta igen sokszínű volt: verses, zenés produkciókat és színdarabot is láthattunk a különböző városok, különböző gimnáziumaiból érkező diákok előadásában.


Garays diákjaink egy francia dalt adtak elő trombitakísérettel, amivel nagy sikert arattak a francia zsűritagoknál. A produkciót Posta Katalin tanárnő tanította be a diákoknak.

Ebéd után szabad program  keretében fedezhette fel mindenki a Duna partot, a Várnegyedet, majd
a Francia Intézetben fogadtak bennünket. Itt megismerkedhettünk Franciaország kulturális képviseletének működésével, a Fő utcán található épület történelmével és az Intézet által kínált programokkal. 

Ezt követően részt vettünk egy interaktív játékon, amely a frankofónia sokszínűségét, zenei kultúráját mutatta be. Mindezt természetesen francia nyelven 🙂 

Összességében egy igen aktív, élménydús napot töltöttünk Budapesten, amelyen a diákok gazdagíthatták a francia nyelvi ismereteiket.

Az utazást a Chance à Tolna – Esélyt Tolnának Alapítvány támogatta.